Bemutatkozás
Egyesületünket azért hoztuk létre, mert a 20 évvel ezelőtt az érdekvédelmünkre létrehozott szervezet (ÉFOÉSZ) megszűnt érdekeink képviseletét ellátni. Mert ez a szervezet családjaink megkérdezése nélkül, egyre gyakrabban érdekeink ellenében, az utóbbi években alapszabály ellenesen, törvénytelen módon működik.
Egyesületünk 4 tagú elnökségének elnökét és egyik tagját a 2002. március 24-i közgyűlésén a budapesti szervezet elnökévé, ill. tagjává választották. Az akkor választott elnökséget, mivel elkezdte a szülők által rábízott feladatokat ellátni, a megválasztásukat követő héten az országos szervezet elnöke törvénytelen módon leváltotta. Az ÉFOÉSZ gyakorlatilag megszűnt civil szervezet lenni, mára egyszemélyi irányítottságú, intézmények és ellátó szervezetek csoportosulásává vált.
Megválasztásunk óta dolgozunk, bár új név alatt hivatalosan csak 2003. feruár 26-a óta működünk.
Ma Magyarországon értelmi sérültek ill. családjaik érdek- és jogvédelmével egyetlen másik szervezet sem foglalkozik. Ezt a hiányt kívánjuk egyesületi formában pótolni.Alapszabályunk a ma Magyarországon működő közhasznú egyesületekétől jelentősen eltér. Korrekt
demokratikus működést biztosító garanciális jogokkal, a tagokat védő rendelkezéseivel. Az érdekvédő
szervezetek közül elsőként nemcsak felismertük, de alkalmazzuk is azt a szükségszerűséget, hogy különböző
tevékenységek (szolgáltatásnyújtás, érdekvéldelem) egy szervezeten belül nem keverhetőek. Mi kizárólag érdek- és jogvédelemmel kívánunk foglalkozni. Ennek
megfelelően korrekten szabályoztuk kik lehetnek (szavazati-, választó-, választhatósági joggal rendelkező)
tagjaink.
Alapszabályunknak megfelelően:
Tagjaink (és választott tisztségviselőink) csak olyan érintett szülők lehetnek, akik az elmúlt 5 évben nem voltak munkakapcsolatban fogyatékosoknak szolgáltatást nyújtó szervezettel.
Egyesületünk működése nyilvános, tagsági viszonytól függetlenül fordulhatnak hozzánk az
érintettek. Nyilvánosságunkat szolgálja tevékenységünk - és irataink - interneten keresztüli követhetősége. Bárki e-mailben küldött, névével ellátott kérésére az internetre még fel nem került dokumentumot soronkívül feltesszük, erről e-mailben értesítést küldünk.
Tagjaink (a sérült személy ill. a szülője) az egyesületből nem zárhatók ki. Kérésre az elnökség bárkinek tagdíjmentességet adhat.
Feladataink:
1. Az ÉFOÉSZ törvényes működésének helyreállíttatása. Ennek érdekében 2002-ben kezdeményeztük ügyészi és bírói úton a törvényességi felülvizsgálatot. A vizsgálatok folyamatban vannak (ld. honlapunk). Az ügyészség több tekintetben helyt adott felvetéseinknek, több ÉFOÉSZ döntést is megóvott.
Ez számunkra azért fontos, mert a törvényhozók, -alkotók előtt korábban kizárólag az ÉFOÉSZ-t kérdezték meg. Ez családjaink számára sok esetben igen sérelmes eredményt hozott.
Második szempont, hogy a fogyatékosok érdekvédelmére állam és egyéb adományozók által biztosított pénzek ( 100 millió Ft/év felett) nem a célnak megfelelően költődnek el.
2) A 2001. évi XV. (a gondnokságot szabályozó) törvény néhány paragrafusának módosíttatása (pl. a kötelező gondnokság alá helyezés, a gondnokolt vagyonának közhasznú célra felajánlhatósága, ill. a leszármazó felé korlátozása, a gondokoltak nyilvántartása).
Ennek érdekében 2000-től fórumokon többször kifejtettük véleményünket, majd kérelemmel fordultunk az Igazságügyi Minisztériumhoz 2002-ben.
3) Az ápolási díjat érintő anomáliák korrigáltatása (megállapítás és felülvizsgálat módja, összege) érdekében 2002 óta különböző fórumokon (konferenciák, internet, sajtó (Népszabadság, Magyar Hírlap, Satelit TV, City TV, Danubius Rádió, Est Rádió), ESZCSM - legutóbb Dr. Vojnik Máriával megbeszélés, pártok képviselői, stb.) fejtettük ki véleményünk. Jelenleg érvényes egyesületi döntés van egy széleskörű, provokatív jellegű kampány beindítására.
4) Lobbizás az értelmi sérült gyerekek, fiatalok fejlesztésére szánt költségvetési pénzek másképp történő felhasználásáért. Ennek érdekében különböző fórumokon fejtjük ki elképzeléseinket a másfajta finanszírozási módszerről (vaucher rendszer). Legutóbb az OKI által szervezett konferencián (2003. dec. 1-2) koreferálóként fejhettem ki elképzelésünket.
5) Lobbizás értelmi sérültek terápiás (ill. lehetőség esetén normál) foglalkoztatásáért. A mai állapot sok tekintetben tarthatatlan. A foglalkozásügyi minisztérium sajnos hónapok óta "ül" az ügyön.
6) Lobbizás a családban élő fogyatékosok jelenleg szinte teljes mértékben hiányzó (fejlesztés, foglalkoztatás, szülők helyettesítése, átmeneti elhelyezés) ellátásáért.
7) Lobbizás az értelmi sérülteket ellátó intézmények és a családok közötti kapcsolatok normalizálásáért (jelenleg az intézet ellenőrzi a családot, ahelyett, hogy a család ellenőrízhetné az ellátás megfelelőségét).
8) Lobbizás az értelmi sérültek, ill. családjaik emberi- és állampolgári jogaiért. Jelenleg megfizethetetlensége miatt nem megoldott jogvédelmünk. A ma elérhető kirendelt ügyvédek nem igénybevehetőek, mivel senkitől sem várható el, hogy 5000 Ft-ért tisztességes teljes körű jogiképviseletet lásson el.
9) Lobbizás a környezettanulmány, mint emberi-, állampolgári jogokat sértő, az érintetteket megalázó eljárás eltörléséért.
10) Lobbizás a Nemzeti Civil Alapba vont összegnek a ma hatályostól (államilag felügyelt, irányított) eltérő módú (értékalapú helyett normatív alapú) szétosztásáért.
Ez számunkra különösen fontos, mivel tagjaink nem képesek a hatékony működés anyagi feltételeit biztosítani. Egyesületünk Alapszabálya szerint a magyar államtól nem fogadhatunk el érték alapú juttatásokat, csak normatívat (pl. 1 %).
11) Lobbizás az utóbbi időben egyre inkább torzuló szóhasználat terjedése ellen. Mára gyakorlatilag a fogyatékos ügy a kerekes székes mozgássérültek ügyével szinoním fogalommá vált. Szeretnénk, ha a fogyatékosok szó használat helyett mozgássérült, látássérült, értelmi sérült, hallássérült, autista ill. halmozottan fogyatékos kifejezéseket használnák.
12) Lobbizás a társadalmi szervezetek törvényes működését elősegítő, garantáló új törvény megalkotásáért.
Erre azért van szükség, mert ma semmi sem biztosítja a civil szervezetek tagjainak, hogy szervezeteik törvényesen, alapszabályszerűen működjenek, hogy ezt a törvényes működést a tagok ki is kényszeríthessék.
13 Egy a fogyatékosokkal foglalkozó F Rádió megindítása.
14 Konkrét ügyekben peres eljárásokban jogi képviselet biztosítása.
15 Adatgyűjtés
16 Ombudsmani kivizsgáltatások.
17) Nem utolsó sorban tevékenységünk fontos részét képezi a társadalom korrekt informálása mind az értelmi sérült gyerekek, fiatalok, idősek, valamint családjaik helyzetéről.
Fenti céljaink megvalosulása érdekében folyamatosan nyomonkövetjük és véleményezzük a törvényeket; lobbizunk a szükséges módosítások elérése ill. a meglévő törvények betartatása érdekében;
Ide írjon, ha kérése, kérdése, észrevétele, segítő ötlete van!